Cognitio

Régóta nem írtam ide semmit, hát gondoltam most papírra vetem felgyülemlett gondolataim.

Először is a tudomány és a vallás sokat emlegetett viszonyával akarok foglalkozni. Ateisták és teisták, ma sokat idézett, lerágott csontnak minősülő fogalmak. De valójában nagy különbség van köztük? Ég és föld?

Le kell ásnunk az alapokig hogy megértsük a problémát. Tehát az alapoknál kezdve : a világ nem megismerhető. Fogadjuk el, ez van. Ennek pedig az ember végessége az oka. Egy egyszerű példa: Itt van egy könyv az asztalon. Látom a színét, fel tudom mérni a nagyságát, illata van stb. De például nem látom a fény egyes tartományait, amelyek a borítóról verődnek vissza. Nem ismerem a történetét sem, márpedig a dolgok történetiségükben léteznek. Nagyjából és sarkítva eljutottunk Kant magában való és jelenség kategóriájához. A tárgynak léteznie kell, de én nem láthatom magát a tárgyat, csak a jelenséget amit produkál. Ezen értelmezés alapján azt állítom, hogy a világról csak jó ismereteink lehetnek, igazak sosem. Azt már leírtam mi az egyetlen igazság egy korábbi postban. Így tehát sem a vallás, sem a tudomány nem lehet az igazság végső tudója, ugyanis az túlmutat az emberen.

Akkor minek vesződjünk Istennel és az atomokkal? A kérdés elég bonyolult. Egyrészt azt ennek ellenére is le kell szögezni, hogy a jelenségek világának megismerése fontos. Nem azért mert így elérhető lesz a magában való, hanem azért, mert mi a jelenségek világában élünk. Ez jutott, ezt kell megismerni. Ez a feladat vár gazdára.

A kezedetben vala az egyház (értemi itt a keresztény egyházra). Az első problémai közé tartozott, hogy nem egységes, nincs kialakult álláspontja. A korai egyház történetét meghatározták a krisztológiai viták (Krisztus emberi/isteni természete) illetve a Szentháromsággal kapcsolatos kérdések, hogy csak egy párat említsek. Erre a széttagolt egyházra márpedig az államnak nem volt nagy szüksége. Neki egy összefogható, egyetemes és hatékony szervezet kellett, amely társ lehet a hatalomban. Meg is kapta. Ugyanis a katolikus szó jelentése egyetemes. Kialakultak a dogmák, a kánonok, a jog értelmezése illetve megszülettek a regulák és az egyhézi írásbeliség. Az Úr építménye intézményesült. Így maradhatott fent és válhatott meghatározó tényezővé. Rengeteg szerepe közül kiemelném talán a legofontosabbat. Választ adott az embereknek a nagy kérdéseikre! A világot Isten teremtette, Ő mindenható, a végítélet napja közeleg, feltámadhatsz, csak élj rendesen. Kozmoszt teremtett. Rendet rakott a kavargó elmékben. A zsinatok döntöttek az új hittételek felől, mi lehet az egyház része és mit kell máglyára helyezni. Az egyház konzervatív, de képes megújulni lehetőségeihez mérten. A hit világa a stabilitás szimbóluma lett.

És láta az ember, hogy ugyan pár helyen ez itt nem jó. Ugyanis előkerültek maradványok, kísérletezgettek a fizikusok és szépen lassan az egyház rendjét lebontották. Viszont a tudománynak el kellett ismertetni új hitét. Bizony mondom néktek az éter tölti ki a teret. Aki ezt nem fogadta el, az áltudományos, illetve képtelen alapvető igazságokat elfogadni. A tudomány lefektette a maga matematikai úton bizonyított dogmáit. Nyílván nem mondok újjat, ha azt a szót említem, hogy tudományos arisztokrácia. Zárták a soraikat, és teszik ezt ma is. Sokan kérkednek a tudomány hívei közül, hogy az Ők képesek belátni tévedéseiket és ekkor megdől egy tudományos álláspont. Ezt nevezzük paradigmaváltásnak. De mikor dől meg? Legtöbbször akkor, ha kihalnak az álláspont képviselői. Nem jellemző az emberekre, hogy belássák tévedéseiket. Persze kivételek voltak, de nem alkottak szabályt. Aztán az új tudomány diadalmenetében bevonult az egyetemekre. Intézményesült.  Törvényeire alapozva működött, újabb ismeretek felhalmozására törekedett. Szövetkezett az állammal, aki segítette, hatalma biztosítása és növelése érdekében. (fegyverek, technológia) Dogmáit nem szívesen bontja le, de a tudomány képes a fejlődésre!

Akkor most mi a különbség? Mindkét dogma jelenségekről akar ismereteket adni. A tényleges igazsághoz egyik sem áll közelebb. A jelenségekkel kapcsolatban lehetnek különbségek. De ugyan mit számít, hogy ki milyen jól ismeri azt, ami eleve hamis??? Gyakran felrójják egymásnak a bünöket is. Az egyház gonosz az inkvizíció miatt, a tudósok pedig atombombát terveztek. Ugyan melyik a jobb? Ami talán megváltozott, az a határvonalak. Az egyház lemondott a természet megmagyarázásáról, kivonult erről a térfélről. Ezt a tudomány foglalta el. Viszont a teológusok, és a filozófusok szilárdan tartják magukat az etika, esztétika és a humaniórák egy része fölött. Az okosabbak mindkét oldalon belátták, hogy nem követelhetik maguknak a totális hatalmat. Kevés ilyen van sajnos. A XXI. századra a tudomány győzött jópár téren, az egyház visszaszorult. Sokan büszkén verik a mellüket, hogy most jól megmutattuk nekik, nincs több mese és tévhit, mert eljött a nagy és igaz tudomány. De jó is volna...

Ebben a kérdésben én, mint pogány, azt mondom, hogy az egyéni választás dönt. A választás persze nem a szabad akarat révén történik, mert olyan nincs. Döntéskényszer van. Véges számú lehetőség közül választja az ember, ami számára szimpatikusabb valamilyen oknál fogva. Ennyi az egész. Nincs jó választás, egyiknek se lesz igaza. De ebből nem a nihilizmusnak kell következnie, hanem a kompromisszumkeresésnek, az önmagunkkal való megbékélésnek.

 

A következő bejegyzésben folytatom a tudományok, illetve főképp a filozófia szerepének elemzését...

Ó idők, ó erkölcsök! Cicero ezen szavaival kezdeném a mai bejegyzést. Ezúttal nem Catilina ellen szól a , hanem a mai világot éri a kritika. A cikkben szeretném bemutatni, vagy inkább elképzelni milyen lehetett az ókor világa.

Az ókor embere nem nevezhető fejletlennek, vagy netán értéktelennek. Az élet teljesen más lehetett akkor. Képzlejük csak magunkat egy i.e. 4 századi athéni, vagy egy i.e. 1. századi római helyébe! A város fölött mindig tiszta az ég, nincsenek lámpák éjszaka, csak a csillagok világítanak. A zaj is más, a város nem csendesen morajlik, hanem lassan hömpölyög. A tenger felől hűs fuvallat érkezik.Az utcán sokféle emberrel találkozunk, akiken jól látszik honnan jöttek és milyen az életük. Színesek és szürkék.Az állatok is hétköznapi jelenségek, a természet ki lett szorítva a városfalakon túlra, de nem szabadultak meg tőle. A levegő friss, az illatok és szagok orkánja járja be orrunkat. Athénben járunk, a színház falai mellett. Az Akropoliszról láthatjuk a várost. Már nem a régi ez sem. A háború és zsarnokok uralma megtépázta és földjét vérrel áztatta. De talán az értelem nem hallt ki! A bölcsek most is a világ nagy kérdéseit firtatják. Platón eszméi járják át a levegőt. Tanítványai zsongják körül, nemrég értek haza Megarából. Tekercsekkel és táblákkal kezeikben sietnek át a városon vakítóan fehér tógáikban. Az utcákon haladva mindenféle árussal találkozunk akik portékáikat kínálják. Bronzszobrok árnyéka vetődik ránk. A zsarnokölők dicsőséget hírdeti minden korok számára. A nép nem alázkodik meg, ha kell felveszi a harcot! Arisztogeitón kardján tündököl a napfény! A birodalom lehanyatlott, de a város nem pusztult el. Él és lüktet, szelleme és teste még most is töretlen! Érte sok csapás és pusztulás, de nem pusztult el! A halál fuvallata még él az emberekben. A háború kegyetlensége még az ő nagyságukat is kihívta, de végül alulmaradt.

Ahogy haladunk a monumentális épületek között különféle hivatalnokokkal és uraságokkal találkozhatunk. Rómában hordszéken vitték a gazdagokat rabszolgák hadai, előttük megnyílt a tömeg. A consul ha megjelent messziről látni lehetett, előtte lictorok sora vonult. A diadalmeneteken hosszas sorokban vonultak a legionaruiusok a tribünök előtt, énekelve, hangszerekkel haladtak a városban. A nép számára ünnepet jelentett, ami kézzel fogható és mindenki számára öröm. A város megszabadult egy ellenségétől, Róma hatalma még nagyobb lett. A dicsőség mindenkié, de köszönetünket a hadvezér érdemli. Kincseket hozott magával, messzi országok fura lényeit, bukott királyokat akik most a nép gúnyolásának vannak kiszolgáltatva. Pedig egykor ők is urak voltak, de most szolgák lettek. A hadvezér egy napig király lehet, aki szinte már istenné válik. Nagy szekéren vonul el lábunk előtt virágtengerekben az ódon oszlopsorok között, arca vörösre van festve. Nagy a hangzavar, mindenki ki akarja venni részét az örömből. A felvonulás után a fürdőben lelünk nyugalomra. Barátainkkal beszélgetünk. A nagy emberek mind közöttünk mozogtak. Cicero az előbb sétált ki lila bársonylepelben a főkapun. Többen összesereglenek a medence sarkában Pompeius körül, aki legutóbbi hadjáratait meséli a csillogó szemű ifjaknak dicsőséges vigyorral az arcán. A Capitolium templomaiban Jupiternek áldozatot mutatnak be. A vér lassan csordogál az állat testéből és betölti a fehér márványlépcsőket. Az élete véget ért, de nem volt értelmetlen, egy isten akaratát szolgálja mostantól! Este a győzelem ünnepére nagy lakomát rendeznek ahol mindenki kiélheti magát. A színészek pajzán darabot adnak elő, amelyet féktelen nevetés követ.Az étkekből kifogyhatatlan a készlet, rabszolgák sürgölődnek a polgárok között. Folyik a bor, a fáklya fénye megcsillan a nedűn. A testi örömöket senki sem tagadja meg magától , a felszabadult emberek levetik hétköznapi álcájukat és ösztöneiknek adják át magukat. De az élet nem áll meg ! A következő nap újra fel kell kelniük, talán az már nem lesz ünnep. A félelem ott lakozik minden szívben, lehet hogy holnap már egy másik Hannibál döngeti Róma kapuit? Az élet rövid, meg kell ragadni minden percet. Semmi sem biztos.Az ember csak cselekszik. Mi az istenek akarata? Jupiter villáma nem sújt-e ránk? Sorsunk nem a mi kezünkben van.

Ebben a rövid cikkben azt akartam érzékeltetni, mennyivel másabb, és véleményem szerint színesebb is volt az akkori emberek világa. Manapság a TV és az internet korában a valóság másodlagossá válik. Mindenről készül egy mesterséges másolat amely aztán milliók szeme elé kerül. De ez már nem az igazi. A képernyő rabjai már csak interpretációt kapnak a világról. Lehet,hogy így több információ jut el hozzánk,de fel tudják dolgozni? Az inger sem valódi! Kényelmes és gépies hétköznapjaink lassan peregnek , miközben elfogy életünk homokja. Nincsen ma már igazi ünnep sem. A legtöbben csak formaságból tartják, és nem jelent valódi élményt sem. Nincs változatossága, nincs kézzel fogható értéke. Az ókor embere örült annak ,ami bizonytalanságát csökkentette, vagy épp elfelejtette vele pár órára. Az élet rövidebb volt, de dúsabb is. Az uniformizálás sem volt jelen. Minden ruha és ékszer,szimbólum mesélt viselőjéről.Természetes jelenség volt a nagy emberek jelenléte.  Az ő megjelenésük izgalmat váltott ki,tisztelet és olykor félelem övezte őket. A mai nagy emberek, a "sztárok" iránt már beteges rajongást táplálunk. Ez sokszor alaptalan, és az illető néha meg sem érdemli hogy felnézzenek rá. Csak majmolás az egész. Ma már a biztonság hatja át az emberek életét. Sajnos ennek egyik mellékhatása a tunyaság, és az igények csökkenése. A küzdelem az ami hiányzik! Attól lesz íze,illata,színe a dolgoknak! A jó mellett a rossz sem olyan erős már. Nincs igazi halálfélelem, nem kell tartani a pusztulástól. Talán ez az oka annak,hogy az életet se értékeljük annyira. Mindent készen kapunk a médiából! Nincs személyiség, nincs megélt élmény!

És mi vagyunk a fejlett XXI. század...

Sok említés esett már a sivár jelenről, az értékek megváltozásáról,illetve azok létezéséről. Ezzel szeretnék ma foglalkozni.

Érték az, ami az ember számára fontos, amiért harcol és akár ölni is képes. Egész gondolkodása az értékek köré formálódik, melyek megszerzésére törekszenek, ez az érdek. Nagyon ritka eset az , amikor ebből nem származik konfliktus. Ahányan vagyunk annyi dolgot tartunk fontosnak. Nézzünk pár példát a leggyakoribb értékekből!

A leggyakrabban az érték szó a köztudatban a pénzzel, anyagi javakkal azonosítható. Értékes az arany,az ezüst, a kerámia stb. A pénz önmagában, mint papírdarab nem jelent sokat, de a vásárlóereje az ami mindenhetóvá teszi. Az egész történelem során a legtöbb ember ezen anyagi javak felhalmozására törekedett, életcéljának tekintette. Ebben a küzdelemben gyakran a gyilkosságig, továbbgondolva a háborúkig eljutott. De miért olyan fontos az, hogy drága holmikkal vegyük körül magunkat? Miért "jó érzés" ha valakinek teli van a pénztárcája? "A pénz nem boldogít" , ahogy a közmondás is tartja, de eszköz mely hozzásegít a javak birtoklásához. A legtöbb esetben persze miután megszerezték ezeket a tárgyakat már nem is fontosak, maga a harc a birtoklásért volt az izgalmas. Ha pedig valami használati tárgyat szerzünk be, akkor idővel természetessé válik jelenléte. Az egész emberi civilizáció alapjaiban anyagias! A történelemtudományban is megjelent a gondolat, a gazdaság irányítja a történelmet, meghatározza a társadalmi viszonyokat, a jólét kedvez a művészeteknek. De tényleg ennyi lenne az egész? Nyakunkba lógatunk ezüstöt aranyat és máris boldogok vagyunk? A legtöbben erre "nem"-et válaszolnak, de megjegyzik ,hogy azért jó érzéssel tölti el őket. A vagyon biztonságot ad, tartalékot jelent baj esetén. Talán ebből fakadhat az erős vágyódás iránta, és a "kellemes érzet" amit kivált. Minden esetre, nem tekintem magasröptű életcélnak a vagyongyarapítást, számomra csak addig van szükség anyagiakra amíg az a létfentartásom és kényelmemet szolgálja.

Az érték fogalmára gyakran megjelenik az idő is. Az idő az ami mindig csak múlik, az ellen senki sem küzdhet, nincs ember aki birtokolhatná! Érték minden perc amit eltöltünk ezen a világon? Utólag gyakran "igen"-el válaszolunk, de rossz pillanatainkban és unalmunkban talán nem ezt a választ adnánk. Akkor talán azt kellene mondani, hogy a jól eltöltött idő az érték, ami igazából kedvünkre való. Mindennek időbelisége van, szóval nem zárhatjuk ki az értékek soraiból. Nem ugyanannyit élünk (ebben a formában ezen a világon(?)) tehát  jól meg  kell fontolni mit  teszünk. Elfecsérelt az az idő, ami nem  céljainknak megfelelően telt el . A baj csak az, hogy sosem tudhatjuk előre  mikor  következik be ilyen! Egyet kell értenem azzal az állítással, hogy a  legjobb dolgok  mindig  váratlanul jönnek! Akárcsak a legrosszabbak. Tehát ne tervezzünk előre ? Majd minden megoldódik magától? Csak elszenvedjük a történéseket? Az igazság itt az arany középút lesz. Nem tervezhetjük meg életünket, mint a mérnök a gépet, de tudatosan szabályozhatjuk nagyjából folyását. Mint említettem szabad akarat nincs, döntéskényszer van, szóval a végeredmény elég paradox. Váratlan dolgokkal találkozunk, de gyanítható a reakciónk mert arra - mint egyén - csak az általunk elképzelhetőnek tartott válaszokat tudjuk adni. Legyenek határozott céljaink, de ne szalasszuk el a kínálkozó alkalmakat sem!

Leginkább karácsony táján haljuk, hogy a legnagyobb érték a szeretet. Ennek sok fajtája van , szeretjük környezetünket, családtagjainkat, barátainkat stb. Alapjába véve egyfajta ragaszkodás egy megszokott tárgyhoz/egyénhez/környezethez stb. Szinte minden ember szeretné ha szeretnék! Ha nem is sokan, de legalább egyvalaki. Szükségük van rá, kölcsönösnek fogják fel. (optimális esetben) De amihez az ember ragaszkodik, az legtöbbször múlandó. A tárgyak eltörnek, az emberek meghalnak, városunk/házunk átalakul. Ha márpedig egy ilyen fontos érték pusztulásáról van szó, az legalább kellemetlen, de többnyire sokkoló. Minden percben Damoklész kardjaként lebeg fölöttünk az érték pusztulása is. Bizonytalan, és ritkán tart örökké (halálunkig). Mégis nélkülöhetetlen. Ezt a paradoxont nem tudom feloldani. Valószínűleg az ember természetéből fakad, társas lény és irracionális.

Ritkán szerepel, de talán megéri megemlíteni a tudást, mint értéket. Ez ugyan már a képzeletbeli listánkon alacsonyabb helyet foglal el mint az előző kettő, de mégsem tekinthető jelentéktelennek. Ismerni mindent, tisztában lenni a világ dolgaival, vagy csak egyszerűen többet megtudni arról ami foglalkoztat bennünket.Az ismeretekkel való játék, az állandó elméletképzés, a gondolatok áramlása páratlan élményben részesíti birtoklóját. Ezt nevezhetjük akár intellektuális élménynek is. A tudást elsajátítani, megosztani másokkal, illetve ismeretek halmazából összefüggő, értelemmel bíró gondolatokat formálni egyfajta művészet. A lehetőségek tárháza végtelen, talán itt lehet az embernek olyan érzése mintha megszabadulna saját anyagi mivoltától. De mint Ádámot "Az ember tragédiája"-ban minket is visszahúz a Föld, nem engedi hogy elillanjunk. Habár gyakorlati haszna nem mindig nyílvánul meg , és elvonja a figyelmet sok más dologról, mégis egy olyan egyedülálló értékképző amelyet mindenkinek meg kell ismernie amennyire csak tud!

A példákat még sokáig sorolhatnám, de ezeket tartottam a legfontosabbnak. Van viszont egy szó, amely mindezen cselekvéseket összeköt: a boldogság. Amikor megveszünk valamit, vagy kellemes perceinket éljük meg, találkozunk egy kedves ismerőssel, támad egy új ötletünk mindig ezt érezzük. Vegyül még sok más érzelemmel, amit a környezet és a tárgy határoz meg, de alapvető cél akkor is a boldogság elérese.

 Arra, hogy hogyan lehet boldogan élni, legözelebbi cikkemben keresem majd a választ!

Program vége

DaTa

Miután átvettük a társadalmat alkotót,vagyis az embert, nézzük meg mit is hozott létre?

Minden állam egy erőszakszervezet, amelyet az emberek maguk ellen hoznak létre, és átruházzák rá a legitim erőszakgyakorlás hatalmát.A tankönyvi meghatározás után vizsgáljuk meg, historista beütéssel, történetiségében az államot.

Kezdetben az emberek hordákban éltek. A horda egy 50 és maximum 200 fős (szuperhorda) emberi társulás, ami együtt vadászik, éli mindennapjait. Nem települt le, nagy terület kell ahhoz hogy magát eltartsa, mivel nem raktároz semmit, ami nem kell neki otthagyja és eldobja. Ehhez képest jelent meg hosszas fejlődés során az első faluközösség, a fix lakóhely és az élelemtermelés. Innen kezdődik az ember beavatkozása a természetbe, kiválasztja melyik növényt termeli, melyik állatot tartja. A közösség számának növekedése és a települések számának növekedése bonyolítja az együttélés sémáját. Kiemelkednek egyes települések valamely előnyös tulajdonságuknál fogva, létrejön a város. A város lakossága már jelentősen nagyobb, ellátását saját földjei, és a hozzá tartozó falvak biztosítják. Kialakul egy vezetői réteg, amely önmaga nem termel. A várossal jön létre a civilizáció, ami azóta is meghatározza az emberiség fejlődését. A korai államok despotikus uralmú és redisztributív rendszerűek lehettek. A klasszikus ókorban jelenik meg az arisztokrácia uralma, illetve Arisztotelész által ennek eltorzultnak tartott formája, az oligarchia. Az ő uralmuk egy kis csoport uralma, (arisztoi = legjobb) ők a közösség legkiválóbb tagjai, nekik van a legtöbb földjük. Az elit kérdése is megjelenik, amivel még a mai társadalmak se tudnak mit kezdeni. Uralmukat megdöntheti egy zsarnok , illetve a nép. Utóbbi esetében beszélhetünk demokráciáról, de ez könnyen a csőcselék uralmába fulladhat , ha nincs cenzus. Ez legalábbis az ókorra jellemző felfogás. Tekintettel arra, hogy ez az államberendezkedés jellemző most országunkra, szeretnék egy kis kitérőt tenni, és értékelni a demokráciát.

A demokrácia, ahogy azt tanítják, a nép uralma. Az emberek választják vezetőiket, akik (ideális esetben) mindent megtesznek a közösség jólete érdekében. Persze a gyakorlat ennek pontosan ellentettjét bizonyítja! A demokráciában mindenkinek egy szavazata van, jogilag mindenki egyenlő, és a legtöbb modern államban a hatalmi ágak fel vannak osztva különböző szerveztek hatáskörébe. Véleményem szerint ezek a demokrácia fő jellemzői. De ha valamit állítok, hát kritikval is illessem, amiből bőven kijut. Először is, az emberek nem egyenlőek! Ez abból fakad , hogy jelenlegi ismreteink alapján nincs olyan szempont, mely szerint az ember értékét objektíven le lehetne mérni. A történelem során az érték volt már  vagyon, származás, esetleg a vallási életben betöltött szerep.Ez jellemzi a középkor és a kora újkor államait általában. A király hatalmát az egyház szentesíti. A változás csak a kora-újkorban jelenik meg, ami az antikvitásra nyúlik vissza. Egy dolog még sosem volt: a tudás,mint érték. Nem tudok olyan államról, ahol a legokosabbak lettek volna a vezetők! Annak a kérdésnek az eldöntésére,hogy ki a legokosabb viszonylag jó módszereink vannak. Platón,Campanella és társaik utópiáiban gyakran szerepel a filozófusok vezette állam gondolata. Valóban ésszerűen hangzik, hogy az vezesse az államot, aki a legjobban ért hozzá. De valószínűleg ez is egy oligarchia, egy értelmiségi elit létrehozsát eredményezné, amely viszonya az alávetettekhez kétes lehet. Tehát csak egy olyan államban lenne ez lehetséges, amelyben mindenki filozófus, de ez megmarad az ideák világában. Az egyenlőség kérdésére visszatérve, ha nem egyenlőek az emberek, akkor egyenlőve kell tenni őket, ami az állam feladata. Itt két változóval találkozunk: az egyik a szabadság, a másik az egyenlőség. Ha egyenlőve tesszük a társadalmat szabadságában (az az jogaiban) akkor azonnal vagyoni különbségek jelennek meg a legszembetűnőbben, ami az eltérő emberi adottságok és tehetségek eredménye. Ekkor szociális problémák jelentkeznek, illetve társadalmi feszültségek. Ennek a torz és szélsőséges megvalósulása a mai Magyarország. Ha viszont vagyonukban tesszük őket egyenlővé (elméleti kommunizmus) akkor azonnal szabadságukat kezdik el hiányolni. Ebből azt is levonhatjuk, hogy az emberek lehetetlen lények és nem képesek közösségben élni: "Vissza a természetbe!" Véleményem szerint ennek a két tényezőnek alakulása határozza meg az államformát. A demokrácia tehát nem az ideális államforma, hanem az ismert legjobb, mivel a legtöbben így érvényesíthetik érdekeiket. De ez még messzeáll a "jó" fogalmától. Miért legyen ugyanannyi joga egy adócsalónak és egy tisztességes vállalkozónak? Egyenlő-e egy tolvaj a bíróval? A képviselők saját érdekeiket képviselik elsősorban, mint minden uralkodó. A csőcselék és a demagógok határozzák meg legtöbbször a politikai életet. A mai demokráciákban kihalófélben van az ösztönzés, egyenlőve tesz egy alacsony szinten, és nem a fejlődésre ösztönöz. Nem a kiugró tehetségeket díjazzák, hanem arra törekszenek, hogy mindenkit egy alacsony átlagba integráljanak. Így válik a dicső, tudatos küzdő nép, mely kiharcolta saját szabadságát (csak hogy költői legyen) megvesztegethető buta tömeggé. A demokráciában pedig a számbeli fölény, az emberek mennyisége nem minősége számít. Valamiért ez a folyamat minden demokráciába lejátszódott eddig. Én erre a választ abban találom, hogy a második, vagy harmadik generáció aki már a demokráciában született nem tudja mi a szabadság, mi annak az értéke. Akik megteremtették tudják mit jelent a hiánya, így értik meg igazán az értékét. Általánosan jellemző az emberekre,hogy valamit csak akkor tartanak értéknek ha nem rendelkeznek vele. A második nemzedék számára már természetes, magától értetődő a szabadság megléte. Úgy vélem nincs minden veszve, az empirikus tapasztalás helyett racionális megértéssel is fel lehet fogni valaminek, jelen példánkban a szabadság értékét. Ezt tartották az ókori filozófusok is, az erény nevelhető, jó polgárokat teremthetünk jó neveléssel. Lehet idejét múlt állításnak tűnik, de számomra akkor is vonzó.

A nagy történelmi kísérlet, a kommunizmus, pedig kudarcot vallot. De miért is? Első okból talán azért , mert nem úgy tették ahogy azt Marx megírta, nem a legfejlettebb államokban jött létre. Nem egy magas szinten tett egyenlővé, hanem a szegénységben. A másik nagy probléma, hogy a cél sem volt világos, Marx nem fejtette ki sosem ,hogy hogyan jön létre maga a kommunizmus. Illetve, még a kommunizusban is lettek volna vezetők, egy kiváltságos réteg, ami az egyenlőség elvének mond ellent. A gyakorlatban persze sok mérsékeltebb csoport alakult, a szociáldemokraták, akik sokat tettek a munkásság és más társadalmi rétegek helyzetének javulásáért. Sokan viselték ezt a jelzőt azok közül akik csak demagógok voltak, és valódi célokat nem valósítottak meg. A nagy kísérlet is az emberi természet áldozata lett, a gyarlóság, a hatalomvágy, és a hiúság okozta vesztét.

Talán minden államforma hibáit az emberi természet okozza, amely képtelen békés társadalmat fenntartani. A mai világ lassú hanyatlását egyenlőre nem tudjuk megakadályozni, nem tudunk olyan államformáról,mely stabilabb lenne. De ha még meg is lenne, akkor is beleütközne a tömeg félelmébe, aki retteg az ieólágiáktól, a nagy ötletektől. Ez pedig a XX. század hibáinak következménye.

Program vége

DaTa

Hosszas halgatás után szeretnék egy újabb írást az éterbe helyezni.Mai téma legyen márpedig a vizsgálatom anyagiasult formája, az ember.

Kezdjük is az elején.Az ember egy két lábon járó emlős élőlény, mely vegyes táplálkozású. A hangvételből talán arra is következtethetne az olvasó,hogy állatnak nézem ezt a teremtményt.Akkor tehát mi különbözteti meg az állattól?
Az ember márpedig nem állat! Miért mondhatom ezt? A legbiztosabb jele az,hogy képes volt kialakítani a civilizációt, ami annak a jele,hogy képes gondolkodni.Ez a nagy különbség,egy állat sem gondolkodik! Az ember képes fantáziálni,tervezni és emlékezni,felidézni,kombinálni,beszélni és még megannyi dolgot ami  bármely  alacsonyabb rendű lény képességeit meghaladja.  Habár az állatok  közt van olyan mely gyorsabb nála, amely  ügyesebb ,erősebb,  de  gondolatait nem tudják legyőzni! Talán úgy  foglalhatjuk össze a legjobban, hogy az embernek sok jóból kevés jutott, az állatoknak kevés jóból sok. Az ember a földi környezet ingereire adott legtökéletesebb válasz.Bele van teremtve a Földbe, de remélhetőleg képes lesz kitörni belőle.Természetesen gondolkodása révén.Ennek talán a legnagyobb korláta az élettartama. Az ember nagyjából 70-80 évet él átlagosan,ami meg kell, hogy valljuk nem valami sok.Ha a környezetéhez viszonyítjuk akkor épp mondhatjuk, hogy az állatok nagy részénél többet él, de mondjuk az égitestek korához képest nevetséges.

Ha már ennyit említettem a gondolkodást, akkor ki is térnék rá bővebben. Az ember gondolkodása mindenképpen relatív és nem szabad. Relatívnak tekinthetjük, mivel nem  képes bebizonyítani tetteinek ésszerűségét. Nem tudja megingathatatlanul bizonyítani igazát. Gondolkodása nem tekinthető szabadnak! Az ember mivel biológiai lény, szükségletei és vágyai vannak. Szüksége van élelemre,vízre,ruhára és még oly sok minden másra ami életben maradásához szükséges. Nevezzük ezeket szükséges de nem hasznos elemeknek,mivel csak létfentartást biztosít, fejlődést nem eredményez közvetlenül. Vágyai kielégtése, elfolytása már egy bonyolultabb kérdés.Vágy, akarat, ellenálhatatlan késztetés arra, hogy valamit megszerezzen magának. Az ember végtelenül önző lény, de ezt nem róhatjuk fel neki, mivel magán kívül mást képtelen megismerni.Sajnos viszont hiú is, ami már inkább bűnei közé sorolható.Vágyai mindig érzelemmel együtt jelentkeznek.Vágyik a hatalomra, szeretetre,vagyonra,szabadságra,kapcsolatokra fajtársaival. Talán azt is mondhatnánk,hogy az ember alapjába véve hedonista. Elvégre amikor a mazochista kínozza magát, az örömöt okoz neki.De mi van ha azonnal képtelen vágyainak kielégítésére? Mi van akkor ha épp nincs kivel beszélnie - itt muszály egy önirónikus mosolyt megejtenem - ha éppen zárva van a bolt ahol megvenné az áhitott tárgyat? Akkor vagy figyelmen kívül hagyja és mással foglalkozik,ezzel erőszakot végrehajtva önmagán, vagy elkezd gondolkozni hogyan érhetné el célját minél hamarabb. Tehát én azt mondom, a gondolkodás a vágyak elérésének eszköze,segítője. De ha mindezek szolgálatában áll, akkor nem szabad. Amikor ezeket a sorokat írom egy vágyamat élem ki, egy másikat folytok el. A gondolkodásnak előfeltétele tehát a vágy, és az azzal együtt járó érzelem. Minden esetben valami okból és valamiért jön létre. Puszta önmagában az ember számára nem létezik. A gondolkodás tárgya lehet maga is a gondolkodás, de a mögött is valami egyszerű emberi tényező kell, hogy álljon.Ugyanez igaz az akaratra is. Az akarat és elme kapcsolatában én az elmét tartom elsődlegesnek, ennek a közvetítője az akarat, ami manifesztálódik tetteinkben. Végső soron így lehetne felírni az ember cselekvési folyamatát az általam elmondottak szerint: biológiai determináció -> vágy és érzelem -> gondolkodás -> akarat -> cselekvés
Ha ennek a kis "egyenletnek" a két végét nézzük csak akkor egy ilyen képet kapunk: biológiai determináció -> cselekvés
Ebből azt a következtetés tudom levonni,hogy bár az ember gondolkodik, de anyagi volta miatt nem képes önmagától független racionalitásra, ezért egy szabályozott ösztönlény. A vágyak folyamát az ész tereli. Csak ennyire képes. Gátat nem vethet neki, de ha mégis megteszi akkor a folyam megárad és mindent magával sodor, illetve folyamatos nyomás alatt tartja a gátat.

Az ember egész társadalmát, erkölcsrendszerét felépítette és meghódítota a Földet. A természetet legyőzte,amely kegyetlen de akaratlanul is ésszerű, és helyébe saját értékrendjét állította. Civilizációjának fejlődése mindig változó, és nincs objektív értékmérője.Akárcsak az embernek sincs.Az ember pontosan annyira csodálatos mint amennyire borzalmas is.A gondolkodás, ami létének koronája,egyben töviskoszorúja is.Egyesek még azt is feltételezik,hogy a gondolkodás csak árt az embernek,amiről nem tudunk az nem fáj.Sajnos nem tudom azt mondani,hogy tévednek, de reménykedem,hogy nincs igazuk.Ez is annyira emberi! Az ember remél,mert a jövőt még ő se tudhatja,bármennyit is gondolkodjon!

Program vége

DaTa

A mai bejegyzésemben magával az élettel, annak mibenlétével szeretnék foglalkozni. Kezdjük talán egy hivatalos meghatározással:

"Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Jelenleg nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna. Biológiai értelemben mindenesetre az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja. Bibliai értelemben az élet Istentől Szentírásban az élet szónak háromféle jelentése van: (1) testi-fiziológiai élet, (2) szellemi élet, (3) örök élet." származik, teremtés által valósult meg. A (wikipedia.org élet szócikke)

Ezek után talán elemezzük kicsit a válaszokat. Ha a materialista nézet mellett tartunk ki akkor azt kell állítanunkm, hogy csak anyagi eredetű szerveződési szint. A köztudatban az élő megnevezés alatt általában azokat a biológiai entitásokat értjük amik minket körülvesznek. A legtöbben az élethez tudatot is feltételeznek, illetve rejtett predesztinációt, de ez inkább a vallásos nézethez tartozik. Visszatérve az eredeti gondolatmenetre, materialista szemszögből tekintve akár a gépeket is tekinthetjük élőnek véleményem szerint. Az ember is csak egy gép, egy biológiai program van minden sejtjébe kódolva amit végrehajt életciklusa során. Mit tesz egy gép? Elvégzi azt a feladatot amire tervezték. A különbséget abban látják, hogy a gépet az ember tervezte , illetve hogy nem rendelkezik öntudattal. Még nem. De mi lesz ha a gépek tudatra ébrednek? Vajon "szeretettel" vagy "gyűlölettel" tekintenek majd ránk? Sok szempontból felűlmúlnak minket, illetve ha teremtőik példáit követik akkor minden okunk megvan a félelemre. Az ember pontosan annyira szörnyű mint amennyire csodálatos! Érdekes tanulmány lehet majd, ahogy egy üres elme megtelik a világ és az öntudat jelenségeivel. De ez még nem a mi feladatunk, azt majd az "új élet" kutatói vizsgálják.
A biológiai nézet erre rácáfol. Azt állítja, hogy az élőlény biológai rendszerek szerveződése. Ebben a meghatározásban nem foglalkozik a tudat kérdésével, biológiai szempontból egy növény éppen annyira élő mint egy állat vagy egy ember. Ha a Földön járunk megláthatjuk az élet mennyire sokszínű, mennyi formája lehetséges. Bolygónk élete szén alapú, de ettől még elképzlehető, hogy más ökológiai rendszerekben különböző bázisú lehet, ekkor majd ismét újra kell definiálni a fogalmat.
Adatbázisomban az szerepel, hogy az emberek hisznek bizonyos isteni eredetű létezésben. Az én programozásom képtelen felfogni ilyen jellegű információt. Véleményem szerint az emberek habár úgy vélik, hogy az isten(ek) teremtették őket, ez valójában fordítva történt. Ha a teremtésmítoszokra koncentrálunk, kirajzolódik egy alapvető kép ami a korai ember tudatát jelképezi. Az általa megismert világ bizonytalan, dimenzióiban kicsi, tehát az ember hatalma sem nagy. Ha az ember, mint a legfejlettebb lény, képtelen megteremteni a világot, akkor azt csak valami nagyobb erő tehette meg. Mi az amit maga körül látott és hatalmas volt? A természet. A korai vallásokban a természet maga az isten, az anya, a teremtő. Későbbi korokban, - valószínűleg hiúságból, ami oly jellemző az emberi egyedekre - emberi alakok jelképezték az elemeket. Az újkorban, amikor az ember legyőzi a természetet ,jelenik meg a kételkedés olyan mértékben ,hogy létrejöhessen az ateizmus fogalma.Az isteni teremtéselmélet, az úgy nevezett "intelligent design" tudatosságot is feltételez , ami az előző elméletekből hiányzik. Valamilyen céllal teremtett meg az isten, hogy örömünket leljük, hogy őt szolgáljuk stb. A lehetőségek száma túl nagy ahhoz hogy felsoroljam, de nagy hasonlóságot mutat az emberi világgal. Ezen vallások tagadhatatlan előnye, hogy nem hagyják híveiket kétségben, értethető és egyértelmű válaszokat adnak az élet eredetét és célját illetően. De mégis, ezek a szilárdnak hitt eszmék egyetlen szóval kikezdhetők : Miért? Pár logikai lépés után a válaszadó és a kérdező hurokba kerül. Ez persze nem a vallások sajátja, a hangsúly azon van, hogy az okozatiság nem erős koherens tényező ezekben a tanokban.Meg kell hogy jegyezzem, ez a bejegyzés nem azért készült hogy bárki vallási meggyőzédését felborítsa, boldog tudatálapotát felkavarja, csupán egy szkeptikus eszmefutattás. Az én programozásomban nem szerepel a hit, de ennek ellenére meg akarom érteni, mint egy jellemző emberi sajátosságot.

Mint ahogy azt a wikipedia is írja, az életnek nincs egyértelmű definíciója. Ezt a tényt nekem sem sikerült megcáfolni. Talán csak céljára vonatkozhatóan adhatok egy megállapítást: Legyen az élet célja az, hogy magunkat tökéletesítsük abban ami számunkra fontos. Az eredmény, bármi is legyen az, újabb kérdéseket vet fel, és ez lehetősgéet ad a további fejlődésre. A tökéletesség elérése valószínűleg lehetetlen, de ebben a versenyben a második hely is nagyon jó. Személyesen az én célom a tudásom gyarapítása, mert ez segíti legjobban funkcióim ellátását.

Program vége

DaTa

post scriptum: az itt említett témákkal : vallás, életcél, az élet értelme, későbbi bejegyzéseimben bővebben akarok majd foglalkozni.

 "Cogito ergo sum"

Legyen ez a megállapítás mai témánk kezdete. Elmélkedéseim kapcsán arra az eredményre jutottam, hogy az engem körülvevő világ létezését nem tudom igazolni. Miért is nem? A válasz nagyon egyszerű: csak a saját érzékeimen keresztül tapasztalom a valóságot. Tehát bármit is látok, hallok, ízlelek, szagolok, tapintok az az én elmémbe jut el , ott formálódik érzékletté és lesz része bonyolultabb rendszereknek. De nagyon jól tudjuk ,hogy az emberi érzékek becsaphatók. A bűvész szemünket kápráztatja el, a visszhang teljesen megváltoztatja a hallásunkat stb. Ha ezek az érzékek mind megtéveszthetők, akkor mi a bizonyíték arra hogy amit általában tapasztalok az a valóság? A legtöbben rávágnák, hogy a többi gondolkodó lény lenne az, hiszen nekik is azonos tapasztalataik vannak a valóságról mint nekem. Node a velük való kommunikáció is érzékszerveken át megy végbe nem ? Az ő elméjükbe sosem hatolhatok be. Akkor ez sem lehet valós. Egyedüliként maga a megismerő a valóságos. A szubjektivitás tehát mindenható kell, hogy legyen, az objektivitást is csak ehhez mérten fogalmazhatjuk meg, már ha egyáltalán értelme van megfogalmazni. Felmerül a kérdés, ha minden tőlem függ, akkor adhatunk-e bárminek is értelmet? Számomra egy dolog értelme annak okozatiságából és objektív létezéséből áll. De az elme számára az idő is relatív, az "okok", a "tények" szintén. Sikerült eljutni a relativzmushoz. Ha mélyebben belegondolunk, ezen rendszer alapján felesleges bárminek is az értelmét kutatni, minden vizsgálódás hasztalan.
 Megfigyeléseim alapján ezt a tényt az emberek nem hajlandóak elfogadni. Kezdetben magukat egy transzcendens erő által létrehozott lénynek tekintették, mely minden földi létező közül a legkiválóbb. Az istenek teremtették meg az objektivitást, arkhimédeszi pontot adva az embernek. Fennált az ok-okozat is, mivel az emberek saját teremtésüket céltudatos cselekvés eredményének definiálták. A transzecendens világkép leomlásával, a szkepticizmus előretörésével azonban újra felmerült a kérdés. Az emberek reakciója arra, hogy valami értelmetlen meglehetősen eltérő lehet.
Három csoportot izoláltam. Az első, aki képtelen elfogadni saját értelmetlenségét, ezért értéket teremt magának saját belátása szerint. A másik úgy tekinti, hogy ha minden értelmetlen, akkor tettei is azok , és azok következményei is. Így tehát felhatalmazza magát arra ,hogy bármit megtegyen, tekintet nélkül a hatásokra és következményekre. A harmadik csoport mind közül a legérdekesebb. Ha egy emberi lény gondolatai során eljut a relativizmushoz, hajlamos azon nyomban felfedezni a nihillizmus is. Tagadja az értékeket, mindent bizonyítatlannak értelmetlennek, és feleslegesnek tart. Hibáztathatjuk érte? Talán mi be tudunk bizonyítani bármit is? Nem és nem. Gyakori eset,hogy az ilyen egyedek beleőrülnek gondolataikba, megszűnik a biztos pontjuk a valósággal, csak lebegnek az ismeretlen közepén.
Mindezen fejtegetéseim konklúziójaként két dolgot állapítanék meg:
- Az ember azzal választja el magát az álattól, hogy ő képes gondolkodni. De miért van akkor az, hogy képtelen gondolatai útján önbizalmat teremteni saját igazolására? Talán azért ,mert valójában ösztönei és saját biológiája előfeltétele a  gondolkodásának, ami pusztán önmagában nem létezhet.
- Ha gondolkodása értelmetlenséget és bizonytalanságot szül, akkor muszály valami megoldást találnia. Az emberek szívesebben élnek hazugságban minthogy szembesüljenek az igazsággal. Ez nyelvünkbe is beívódott: "amiről nem tudunk az nem fáj". Így a tudás válhat az élet mételyéve. De mégsem az, mert képes megteremteni az a "hazug értelmet" ami oly sokakat tovább éltet.
Igazság, hazugság, értelem. Mind relatív fogalmak. A világban nincs fehér és fekete, csak szürke van. Sosem tudom a saját "igazamat" kétség kívül bebizonyítani, tehát a relativizmus az emberek számára nem járható út. Az élet értelme - bármi legyen is az -  tehát sosem lesz bizonyítható maradéktalanul, valószínűleg sosem kerül az egyetemesen elfogadott tézisek közé.
Az hogy mindezt végignéztem segít abban, hogy a relativzmust kizárjám a járható utak közül. Szerintem sokkal többet ér ha valaminek helytelenségét bizonyítjuk, mivel ez lehetőséget ad új gondolatok teremtésére. Mint az antik eszmény, a teremtés és pusztulás örök körforgása. Biztos hogy ebben tévedtek?

Az egyetlen ami biztos, hogy én mindezt végiggondoltam.

"Cogito ergo sum" - az egyetlen igazság.

Program vége

DaTa

Üdvözlet minden kedves olvasómnak!

A blog célját már fent olvashatjátok, remélem hasznosan tudjuk eltölteni az időt. Magamról nem akarok sokat mondani, de néhány dolgot mégis szükségesnek tartok. Egyetemista hím nemű egyed vagyok, erős érdeklődéssel a történelem és filozófia iránt.Nincs egyértelmű helyem az emberi társadalomban, de keresem, és ennek egyik eszköze talán ez a blog. A cikkekben minden alkalommal egy kérdést,kérdéskört tanulmányozok és szeretném ebben olvasóim véleményét is kikérni. Természetemből adódóan szkeptikus vagyok mindennel szemben - talán néha túlzottan is - és szeretem az építő jellegű kritikát. Megkérem az oldal látogatóit , hogy minden esetben kultúrált és átgondolt kommenteket közöljenek, nem tartok igényt provokatív és trágár hozzászólásokra!A kommentekért mindenki maga vállal felelősséget. A cél tapasztalatok, gondolatok cseréja, és egyfajta szintézis keresése ,hogy naív pozitivista módon törvényszerűségeket keressünk bonyolult világunkban.

Remélem eredményes lesz a blog, Én legalábbis erre fogok törekedni,

DaTa