Ó idők, ó erkölcsök! Cicero ezen szavaival kezdeném a mai bejegyzést. Ezúttal nem Catilina ellen szól a , hanem a mai világot éri a kritika. A cikkben szeretném bemutatni, vagy inkább elképzelni milyen lehetett az ókor világa.

Az ókor embere nem nevezhető fejletlennek, vagy netán értéktelennek. Az élet teljesen más lehetett akkor. Képzlejük csak magunkat egy i.e. 4 századi athéni, vagy egy i.e. 1. századi római helyébe! A város fölött mindig tiszta az ég, nincsenek lámpák éjszaka, csak a csillagok világítanak. A zaj is más, a város nem csendesen morajlik, hanem lassan hömpölyög. A tenger felől hűs fuvallat érkezik.Az utcán sokféle emberrel találkozunk, akiken jól látszik honnan jöttek és milyen az életük. Színesek és szürkék.Az állatok is hétköznapi jelenségek, a természet ki lett szorítva a városfalakon túlra, de nem szabadultak meg tőle. A levegő friss, az illatok és szagok orkánja járja be orrunkat. Athénben járunk, a színház falai mellett. Az Akropoliszról láthatjuk a várost. Már nem a régi ez sem. A háború és zsarnokok uralma megtépázta és földjét vérrel áztatta. De talán az értelem nem hallt ki! A bölcsek most is a világ nagy kérdéseit firtatják. Platón eszméi járják át a levegőt. Tanítványai zsongják körül, nemrég értek haza Megarából. Tekercsekkel és táblákkal kezeikben sietnek át a városon vakítóan fehér tógáikban. Az utcákon haladva mindenféle árussal találkozunk akik portékáikat kínálják. Bronzszobrok árnyéka vetődik ránk. A zsarnokölők dicsőséget hírdeti minden korok számára. A nép nem alázkodik meg, ha kell felveszi a harcot! Arisztogeitón kardján tündököl a napfény! A birodalom lehanyatlott, de a város nem pusztult el. Él és lüktet, szelleme és teste még most is töretlen! Érte sok csapás és pusztulás, de nem pusztult el! A halál fuvallata még él az emberekben. A háború kegyetlensége még az ő nagyságukat is kihívta, de végül alulmaradt.

Ahogy haladunk a monumentális épületek között különféle hivatalnokokkal és uraságokkal találkozhatunk. Rómában hordszéken vitték a gazdagokat rabszolgák hadai, előttük megnyílt a tömeg. A consul ha megjelent messziről látni lehetett, előtte lictorok sora vonult. A diadalmeneteken hosszas sorokban vonultak a legionaruiusok a tribünök előtt, énekelve, hangszerekkel haladtak a városban. A nép számára ünnepet jelentett, ami kézzel fogható és mindenki számára öröm. A város megszabadult egy ellenségétől, Róma hatalma még nagyobb lett. A dicsőség mindenkié, de köszönetünket a hadvezér érdemli. Kincseket hozott magával, messzi országok fura lényeit, bukott királyokat akik most a nép gúnyolásának vannak kiszolgáltatva. Pedig egykor ők is urak voltak, de most szolgák lettek. A hadvezér egy napig király lehet, aki szinte már istenné válik. Nagy szekéren vonul el lábunk előtt virágtengerekben az ódon oszlopsorok között, arca vörösre van festve. Nagy a hangzavar, mindenki ki akarja venni részét az örömből. A felvonulás után a fürdőben lelünk nyugalomra. Barátainkkal beszélgetünk. A nagy emberek mind közöttünk mozogtak. Cicero az előbb sétált ki lila bársonylepelben a főkapun. Többen összesereglenek a medence sarkában Pompeius körül, aki legutóbbi hadjáratait meséli a csillogó szemű ifjaknak dicsőséges vigyorral az arcán. A Capitolium templomaiban Jupiternek áldozatot mutatnak be. A vér lassan csordogál az állat testéből és betölti a fehér márványlépcsőket. Az élete véget ért, de nem volt értelmetlen, egy isten akaratát szolgálja mostantól! Este a győzelem ünnepére nagy lakomát rendeznek ahol mindenki kiélheti magát. A színészek pajzán darabot adnak elő, amelyet féktelen nevetés követ.Az étkekből kifogyhatatlan a készlet, rabszolgák sürgölődnek a polgárok között. Folyik a bor, a fáklya fénye megcsillan a nedűn. A testi örömöket senki sem tagadja meg magától , a felszabadult emberek levetik hétköznapi álcájukat és ösztöneiknek adják át magukat. De az élet nem áll meg ! A következő nap újra fel kell kelniük, talán az már nem lesz ünnep. A félelem ott lakozik minden szívben, lehet hogy holnap már egy másik Hannibál döngeti Róma kapuit? Az élet rövid, meg kell ragadni minden percet. Semmi sem biztos.Az ember csak cselekszik. Mi az istenek akarata? Jupiter villáma nem sújt-e ránk? Sorsunk nem a mi kezünkben van.

Ebben a rövid cikkben azt akartam érzékeltetni, mennyivel másabb, és véleményem szerint színesebb is volt az akkori emberek világa. Manapság a TV és az internet korában a valóság másodlagossá válik. Mindenről készül egy mesterséges másolat amely aztán milliók szeme elé kerül. De ez már nem az igazi. A képernyő rabjai már csak interpretációt kapnak a világról. Lehet,hogy így több információ jut el hozzánk,de fel tudják dolgozni? Az inger sem valódi! Kényelmes és gépies hétköznapjaink lassan peregnek , miközben elfogy életünk homokja. Nincsen ma már igazi ünnep sem. A legtöbben csak formaságból tartják, és nem jelent valódi élményt sem. Nincs változatossága, nincs kézzel fogható értéke. Az ókor embere örült annak ,ami bizonytalanságát csökkentette, vagy épp elfelejtette vele pár órára. Az élet rövidebb volt, de dúsabb is. Az uniformizálás sem volt jelen. Minden ruha és ékszer,szimbólum mesélt viselőjéről.Természetes jelenség volt a nagy emberek jelenléte.  Az ő megjelenésük izgalmat váltott ki,tisztelet és olykor félelem övezte őket. A mai nagy emberek, a "sztárok" iránt már beteges rajongást táplálunk. Ez sokszor alaptalan, és az illető néha meg sem érdemli hogy felnézzenek rá. Csak majmolás az egész. Ma már a biztonság hatja át az emberek életét. Sajnos ennek egyik mellékhatása a tunyaság, és az igények csökkenése. A küzdelem az ami hiányzik! Attól lesz íze,illata,színe a dolgoknak! A jó mellett a rossz sem olyan erős már. Nincs igazi halálfélelem, nem kell tartani a pusztulástól. Talán ez az oka annak,hogy az életet se értékeljük annyira. Mindent készen kapunk a médiából! Nincs személyiség, nincs megélt élmény!

És mi vagyunk a fejlett XXI. század...